Ma ismét eltöltöttem jópár kellemes órát a lessátramban. Korán
igyekeztem kimenni, lehetőleg még sötéttel. Persze nem sikerült, elreggelizem
az időt. Annyi baj legyen, bízok a jó szerencsében. Kiérve az ölyvlesős helyre,
felállítottam a sátrat és betöltöttem a farhátat a helyére. Annyi megjegyzésem
van a helyhez, hogy tegnap egy 80x80cm-es részt kiástam egy ásónyomnyi
mélységben. Ugyanis a lessátor csak 130cm magas és horgász székben ülve a fejem
teteje súrolja a sátort. Gondoltam lesüllyesztve a széket elég lesz a magasság
és a fejem már nem fog hozzáérni a sátorhoz. A magasság elég volt, de a 80x80cm
nem, így a lábam egész idő alatt behajlítva volt. Úgy voltam vele, ha
elgémberedik is, de kivárom az ölyvet. Szóval vártam. Mivel már voltam pár
alkalommal kinn, megfigyeltem, hogy ½ 8 – 8 óra között megérkezik a madaram
néhány szarka vagy varjú társaságában. Most síri csönd volt. Egy madár nem sok,
annyi sem volt a ’megbeszélt’ időben. Gondolataimba merülve ¼ 9-kor
belepillantottam a keresőbe és meglepődve látom, hogy az ölyv már az ágon lesi
az alatta levő eleséget.
Bizonyára megláthatta az objektív enyhe mozgását és elszállt
a közeli fára. Jó úton haladunk… Csak egy fél órát kellett várnom az újbóli
érkezésre, de ezúttal a feldrótozott farháthoz szállt le. Itt annyira a húsra
koncentrált, hogy abszolút nem zavarta már a fényképezés. Birkózott az
egyensúlyával és a nagydarab farháttal. 20 perc alatt bevágta.
A következőt már a talajon ette meg. Illetve ette volna, ha
nem jön közbe egy közelben lakó Suzukis. A madár elszállt, nekem pedig lett egy
kis időm újratölteni a farhátat és megmozgatni a lábaimat, mert tudtam, hogy nem jön vissza egyhamar az ölyv. A reggeli előadás
első felvonása lezajlott. A ’szünetben’ egy traktor szórakoztatott és egy kis
énekes madár.
A szünet több mint 3 órán át tartott. Eközben megettem én is
a hozott elemózsiát, ami elnyomott és kezdtem elszunnyadni. Egyszer csak
valamire felkaptam a fejem, mintha hallottam volna valamit. Belenézve a
keresőbe látom, hogy a feldrótozott farhát elmozdult. Kinéztem a sátor kémlelő
nyílásain, de senkit sem láttam. A csendben ismét elszunnyadtam, majd ugyanúgy
felkapom a fejem valamire és látom, hogy ismét elmozdult a feldrótozott eleség.
Madár szintén sehol. Ez valami vicc? Kitámasztottam a szemhéjam, ujjamat az
expo gombra tettem és vártam. Pár perc múlva megérkezett a méltóságos úr,
elkezdődött a második felvonás, amely igen rövidnek bizonyult. A szünetben a farhátat a közelebbi
beszállóágra tettem, így biztosítva lehetőséget közeli fotóra. Szerencsémre
bejött.
Ez a távolság már zavaró lehetett, a zárhang kihallatszódhatott
a sátorból és pár kép után elrepült a madaram. Ennek ellenére nagyon örültem,
hogy közeli – hacsak pár – képet készíthettem róla.