2014. január 3., péntek

Újév


Először is minden kedves olvasómnak boldog 2014-es évet kívánok! Legyen sikerekben, élményekben és szép fényekben gazdag!
Sajnos ritkán jutok ki fényképezni, így már ünnepek előtt elterveztem, hogy a két ünnep között kimegyek a megépített leshelyemre és hosszabb időt töltök ott. A madarak etetését nem hagytam abba – ígéretemnek híven –, hetente egy-kétszer mindig kilátogattam és pótoltam az eleséget. Karácsonyra még a beszállóágat is feldíszítettem. A két ünnep helyett az újév második napján, szép napos időben sikerült kimennem. Furcsa, hogy a hidegnek még nyoma sincs, talán a január kellőképpen hideg lesz, télhez méltó. Szóval a szokásos csirkefarhát kikerült az ölyveknek és egy kevés diót is kikészítettem a szajkó párnak, hátha iderepülnek érte. Napraforgómag volt bőven a madáretetőben. Korábbi megfigyeléseim alapján cinkéket, fakopáncsot és ölyvet vártam, meg talán szajkót. A cinkéken és ölyven kívül nem fényképeztem még itt a többit. Beülve a lesbe az alábbi kép fogad.
 
Sokat nem kellett várni, hogy megjelenjen a fakopáncs. A napraforgót beszorítja egy fahasadékba, amit előzőleg készített a madáretetőt tartó oszlopra, és addig kopácsolja, míg meghasad a mag és kieheti a belét - ügyes. A cinkék is megjelennek a napraforgóért, egy kékcinke is jelen van.

Ahogy a cinéket figyeltem, meghallottam az ölyveket erre szállni, ugyanis megjelenésem elzavarta őket. Vijjogva érkeztek. Leszálltak a környező fára és vártak. Majd mikor már nem tudták legyőzni a csirkefarhát hívogatását, és teljes biztonságban tudták azt, odarepültek.



Eközben megérkezett a szajkó is nagy örömömre. Eleinte a reflexiós üvegben látott madár miatt ideges lett és elrepült, de kis idő múlva visszajött és a diót méregette.


A kis kékcinke akrobatikus mozdulatokkal evett a faggyúgolyóból.

A legjobb az volt, hogy ezek mind egyidejűleg történtek. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit fényképezzek. Azt gondoltam korábban, ha ölyv van, akkor nincs cinke, nincs kis madár és fordítva. Érdekes volt nézni mindezt. Sőt, még a mezei verebek is ideszálltak, tetőzve az előző elgondolásom helytelenségét. Mindig tanulok valami újat.

Miután az ölyvek jóllaktak, visszaköltöztek a fára. A kis madarak is ugyanígy tettek. Egyedül egy fakopáncs jött inni.


Még egy órát maradtam és bámultam a két ölyvet, aztán haza indultam.
Úgy érzem, nagyon jó kezdődött az év. Sikerült egyszerre találkozni cinkékkel, verebekkel, fakopánccsal, szajkóval és ölyvvel. Ha ez így folytatódna… Bízok benne.
Technikai részről is történt változás. A korábbi Canon felszerelésemet eladtam és átváltottam Nikonra. Bár most a vázhoz kapott kitobjektívvel fényképezek, a gyújtótávolság rövidségén kívül (140mm) egyelőre meg vagyok elégedve vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése