2015. december 31., csütörtök

Őzek a Gógányon

2015.12.29.
Végre kisütött a nap. A hetek óta pihenő teleobjektívet pedig munkára kell fogni. Az elmúlt két napban meglátogattam a Gógány láprétet. Egyrészt, hogy megnézzem útközben a lesem, ahol már rég nem voltam, másrészt kíváncsi voltam az őzekre és lehetőség szerint cserkelni szerettem volna. A lesem még áll, viszont a beszálló fáimat eltörték, egy csonkot hagytak meg a háromból fából. Nem értem, hogy kit zavarhatott? Arra tudok gondolni, hogy járnak arra ’vendégmunkások’ és ők érezhették magukat erősnek.
Nem messze van egy kis sziget egy szántó elején, amely egy érintetlen terület vaddohánnyal, pár fával, aljnövényzettel, és ahová a hely vadásztársaság telepített magaslest is. Szeretem ezt a helyet, nem egyszer fényképeztem itt őzet. Nagy rálátás nyílik innen a területre szinte minden oldalról. Befészkeltem magam az egyik fa tövébe és vártam. A nap magasan járt, az őzek pedig messze feküdtek a szántásban. 35-öt számoltam. A területet többen is használják, meglepetésemre az egerészölyvön kívül látogatást tett egy kékes rétihéja és valahol nagyon messze az égen egy fiatal parlagi sas – ha jól azonosítom be a képemről. Ezért a két-három röpképért érdemes volt kiülnöm.







Nem időztem egy óránál többet itt, visszafelé megláttam pár őzet rohanni egy mozgó járműtől megriadva. Utánuk eredtem. Elérkeztem a láprétre, és elkezdtem lopakodni feléjük. A nap a hátam mögül 7-8 óra irányban sütött aranyszínűre festve a tájat. A kb. 150m-es kúszásom elején a fejem felett köröző varjak olyan lármát csaptak, hogy már elnevettem magam. 10-15 madár károgott a saját szólamában. Gondoltam, ha most nem vesznek észre, akkor sosem. A távolság egyre csökkent közöttünk, majd az alkalmasnak ítélt helyszínen felültem féltérdelő állásba és fényképeztem.











2015.12.30.
Visszagondolva, talán azt lehet mondani, hogy a tegnapi nap a mai nap főpróbája volt. Nem hittem, hogy újra átélem azokat a pillanatokat az őzek között és ráadásul nem egyedül, amelyeket tegnap. Délelőttöt a Nagyerdőben kezdtem, mert már hiányzott a hangulata. Követtem két vadat egyik tagból a másikba. Egy kép készült a cserkelésről.

Dél körül indultam egy villámlátogatásra a tegnapi helyszínre. Kíváncsi voltam, hogy mit tudok még kihozni belőle. Épp hogy letettem az autót a lesem közelében, találkoztam egy családdal, akik erre autóztak és fényképeztek. Kérdeztek a lesemről, az itt élő fajokról, percek alatt összebarátkoztunk és 'egy hullámhosszon' voltunk. Ekkor ismertem meg a 17 éves Nellit, aki legalább olyan elszánt a fotózás terén, mint én – vagy még elszántabb, bizonyíték a több előkelő helyezés különböző versenyeken. Egyeztetve a szülőkkel Nellivel közösen indultunk el az őzek felé. Fontosnak éreztem megbeszélni a stratégiánkat, hogy minden helyzetre felkészültek legyünk. Mivel Nellinek már volt tapasztalata, csak pontosítani kellett. A terv ugyanaz volt, mint tegnap: guggolva megközelítjük őket, majd átváltunk kúszásra és a lehető legközelebb megyünk. A nap mögöttünk és a szél velünk volt. Rengeteget kúsztunk. Tényleg sokat. Életemben nem kúsztam ennyit. De megérte. Olyan közelségbe kerültünk az állatokhoz, amelyet ritkán tapasztalok. Hogy érzékeltessem, szinte hallani lehetett, hogy az állat leszakítja a harapásával a füvet. És mindezt az állatok megzavarása nélkül!




Nelli elég közel ment










Tartalmas cserkelést éltünk át Nellivel. A tegnapi nap tényleg egy főpróba volt és a mai előadás pedig osztatlan sikert aratott. Mondanám, hogy a véletlen hozott minket össze, de ugye nincsenek véletlenek. Ezzel a hosszú bejegyzéssel kívánok minden kedves olvasómnak Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet!

2015. december 5., szombat

Új út

Robi barátommal ma reggel kimentünk a helyi Nagyerdőbe. Az idő olyan semmilyen, kicsit ködös, kicsit borongós. Autó a korábban megszokott helyen parkolt, mi elindultunk az előző posztom helyszíne felé. Itt egy őzzel és egy zavaró faággal kerültem rövid és távoli kapcsolatba.

Túlhaladtunk és a kereszteződésnél választás elé kerültünk. Menjünk tovább egyenesen, vagy kanyarodjunk balra, ahol az utat balról vadkizáró kerítés, jobbról pedig fenyves szegélyezi. Hát, sok mindent nem tudtam elképzelni itt... Szerencsére Robi tapasztalata és rutinja ismét felülkerekedett az előérzetemen :)
Nem mentünk 20 métert az úton, kivágott elénk egy újabb őz. Persze észrevett minket, kicsit forgolódott, majd elrohant.

A következő akció rá pár percre történt tovább az út mentén. Egy kisebb rudli tartott felénk. Tisztes távolságban megálltak és nem kockáztatták a továbbmenetelt. Az ideális távolságtól kb. 100 méterre voltak - van még mit tanulnom a rejtőzködésről.


A harmadik akció már ennek az útnak a végén, a kereszteződésében történt. Megálltunk beszélgetni, Robi rágyújtott, de el is kellett dobnia a cigit, mert messze feltűnt egy újabb rudli, itt már vezető is volt egy fiatal, fél agancsú bika személyében. Jó messze voltak.


2015. november 23., hétfő

Két pár kép

Nemegyszer feltűnt mikor szállítom a csirkefarhátat az ölyvnek, hogy van egy használatlan terület útközben, ahol reggelente varjak keresgélnek. Megálltam az autóval és kidugtam az ablakon az objektívet egy pár kép erejéig.

Másnap reggel a Nagyerdőbe mentem, hátha elcsípek valamit. Nem messze a dámbikás kép helyétől váratlanul kilépett az útra egy tehén.

Bár őt még ketten követték, de ők nem álltak meg pózolni az úton.

2015. november 8., vasárnap

Tamron

Alkalmam nyílik kipróbálni egy Tamron 150-600mm-es objektívet Nikon véggel. Ezért a mai napot a természetben terveztem eltölteni. Hová menjek? Az erdőbe vagy a most leásott lesembe? Az idő reggel nagyon ködös volt, gyakorlatilag nem lehet fotózni. Így vártam egy kicsit és 10 óra körül elindultam a lesbe. Mire kiértem a köd már felszállt és elkezdett kisütni a nap, a levegő pedig melegedni. Már egy pár napja kijárok a leshez, hogy csirkefarháttal etessem az ölyvet. A hús rendre eltűnik. Bizakodóan ültem a lesben és vártam. Meg is jelent a terület őrzője, egy közeli fa csúcsán telepedett le, amely nem is volt annyira közel. Innen viszont nem jött közelebb. Miután egy közeledő autó elriasztotta, elindultam én is.

Az idő annyira szép volt, hogy ki kellett menjek az erdőbe is. Autóról motorra váltottam és 13:50 körül már abban a kereszteződésben ültem, ahol legutóbb fényképeztem egy dám bikát. Itt sem történt semmi. Adtam magamnak egy órát és elhatároztam, hogy most már tényleg elindulok haza 15 órakor. Épp hogy felkeltem, feltűnt egy terepjáró. Felém tartott és a kereszteződés után leparkolt. A területi vadásztársaság vezetője volt és vele egy (vendég)vadász. Mint kiderült, erre a részre tervezték a délutáni vadászatot. A vezető felajánlotta, hogy mutat egy helyet, ahol leülhetek, és ha arra jár egy vad, akkor fotózhatom. Jelezte, hogy így nem zavarjuk egymást. Ennek örültem. 10 perc sem telt bele a távozásukba, arra bóklászott egy szarvasbika. A bénázásomra és a zárhangra figyelmes lett, majd pár perc után kereket oldott. Én viszont gazdagabb lettem egy pár képkockával.


Egyelőre sok következtetést nem vonok le az objektívről. A súlya cserkeléshez nekem picit sok, ezért monopodot használok. Ezzel stabilabban tartom. A fenti dámos képek ISO1600-as beállítással, nyitott rekesszel, 600/600/400mm-en és 1/250-160 záridőkkel készültek. Vágatlan képkockák.

2015. október 31., szombat

Átépítés

Egy hirtelen jött ötlet és pár átdolgozott nap vonta magával ezt a blogbejegyzést. Egyik este eszembe jutott az elhanyagolt lesem. Az őszi szünetnek hála volt pár napom, hogy gondolkozzak és cselekedjek. Nemsokára itt az ölyves szezon és kigondoltam, hogy belesüllyesztem a lest a földbe. Mégiscsak jobb földközelből fotózni ezt a madarat, illetve a lest eredetileg is a földbe terveztem.
Egy kedves barátommal Zódor Balázzsal - akivel az itatót is készítettem, nagy köszönet a munkájáért -  kimentünk a helyszínre és elindítottuk a projektet. Az első nap csak ásással telt, voltak gyökerek, meg agyagos föld.



A második nap szintén mélyítés és ásás, valamint megvettük az OSB lapokat, amelyek a les oldalához kerülnek a földben. Kiszabadítottuk a lest a helyéről.




Harmadik nap szétkaptuk a lest és megerősítettük, a vázat belepróbáltuk a kiásott helyre, aztán felkerültek az OSB lapok az oldalára és a helyére tettük az egészet.






Negyedik nap a belső árnyékolók rögzítésével, az 'ajtó' felszerelésével, a tető megjavításával és szigetelésével, a kiásott föld ellapátolásával telt.





Szerencsére csak kisebb dolgok maradtak hátra, mint belső árnyékolók további rögzítése, nádborítás felújítása. Összességében tartalmas 4 félnapot dolgoztunk át, az eltervezett melóval végeztünk.
Tervezem, hogy az idén folyamatosan jelen leszek a lesben és az ölyveket lefotózom. Az itató is át fog kerülni egy másik helyre, talán a tájolását is megváltoztatom. De ezek csak hétvégéken lesznek megvalósíthatóak.