2015. december 31., csütörtök

Őzek a Gógányon

2015.12.29.
Végre kisütött a nap. A hetek óta pihenő teleobjektívet pedig munkára kell fogni. Az elmúlt két napban meglátogattam a Gógány láprétet. Egyrészt, hogy megnézzem útközben a lesem, ahol már rég nem voltam, másrészt kíváncsi voltam az őzekre és lehetőség szerint cserkelni szerettem volna. A lesem még áll, viszont a beszálló fáimat eltörték, egy csonkot hagytak meg a háromból fából. Nem értem, hogy kit zavarhatott? Arra tudok gondolni, hogy járnak arra ’vendégmunkások’ és ők érezhették magukat erősnek.
Nem messze van egy kis sziget egy szántó elején, amely egy érintetlen terület vaddohánnyal, pár fával, aljnövényzettel, és ahová a hely vadásztársaság telepített magaslest is. Szeretem ezt a helyet, nem egyszer fényképeztem itt őzet. Nagy rálátás nyílik innen a területre szinte minden oldalról. Befészkeltem magam az egyik fa tövébe és vártam. A nap magasan járt, az őzek pedig messze feküdtek a szántásban. 35-öt számoltam. A területet többen is használják, meglepetésemre az egerészölyvön kívül látogatást tett egy kékes rétihéja és valahol nagyon messze az égen egy fiatal parlagi sas – ha jól azonosítom be a képemről. Ezért a két-három röpképért érdemes volt kiülnöm.







Nem időztem egy óránál többet itt, visszafelé megláttam pár őzet rohanni egy mozgó járműtől megriadva. Utánuk eredtem. Elérkeztem a láprétre, és elkezdtem lopakodni feléjük. A nap a hátam mögül 7-8 óra irányban sütött aranyszínűre festve a tájat. A kb. 150m-es kúszásom elején a fejem felett köröző varjak olyan lármát csaptak, hogy már elnevettem magam. 10-15 madár károgott a saját szólamában. Gondoltam, ha most nem vesznek észre, akkor sosem. A távolság egyre csökkent közöttünk, majd az alkalmasnak ítélt helyszínen felültem féltérdelő állásba és fényképeztem.











2015.12.30.
Visszagondolva, talán azt lehet mondani, hogy a tegnapi nap a mai nap főpróbája volt. Nem hittem, hogy újra átélem azokat a pillanatokat az őzek között és ráadásul nem egyedül, amelyeket tegnap. Délelőttöt a Nagyerdőben kezdtem, mert már hiányzott a hangulata. Követtem két vadat egyik tagból a másikba. Egy kép készült a cserkelésről.

Dél körül indultam egy villámlátogatásra a tegnapi helyszínre. Kíváncsi voltam, hogy mit tudok még kihozni belőle. Épp hogy letettem az autót a lesem közelében, találkoztam egy családdal, akik erre autóztak és fényképeztek. Kérdeztek a lesemről, az itt élő fajokról, percek alatt összebarátkoztunk és 'egy hullámhosszon' voltunk. Ekkor ismertem meg a 17 éves Nellit, aki legalább olyan elszánt a fotózás terén, mint én – vagy még elszántabb, bizonyíték a több előkelő helyezés különböző versenyeken. Egyeztetve a szülőkkel Nellivel közösen indultunk el az őzek felé. Fontosnak éreztem megbeszélni a stratégiánkat, hogy minden helyzetre felkészültek legyünk. Mivel Nellinek már volt tapasztalata, csak pontosítani kellett. A terv ugyanaz volt, mint tegnap: guggolva megközelítjük őket, majd átváltunk kúszásra és a lehető legközelebb megyünk. A nap mögöttünk és a szél velünk volt. Rengeteget kúsztunk. Tényleg sokat. Életemben nem kúsztam ennyit. De megérte. Olyan közelségbe kerültünk az állatokhoz, amelyet ritkán tapasztalok. Hogy érzékeltessem, szinte hallani lehetett, hogy az állat leszakítja a harapásával a füvet. És mindezt az állatok megzavarása nélkül!




Nelli elég közel ment










Tartalmas cserkelést éltünk át Nellivel. A tegnapi nap tényleg egy főpróba volt és a mai előadás pedig osztatlan sikert aratott. Mondanám, hogy a véletlen hozott minket össze, de ugye nincsenek véletlenek. Ezzel a hosszú bejegyzéssel kívánok minden kedves olvasómnak Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet!

2015. december 5., szombat

Új út

Robi barátommal ma reggel kimentünk a helyi Nagyerdőbe. Az idő olyan semmilyen, kicsit ködös, kicsit borongós. Autó a korábban megszokott helyen parkolt, mi elindultunk az előző posztom helyszíne felé. Itt egy őzzel és egy zavaró faággal kerültem rövid és távoli kapcsolatba.

Túlhaladtunk és a kereszteződésnél választás elé kerültünk. Menjünk tovább egyenesen, vagy kanyarodjunk balra, ahol az utat balról vadkizáró kerítés, jobbról pedig fenyves szegélyezi. Hát, sok mindent nem tudtam elképzelni itt... Szerencsére Robi tapasztalata és rutinja ismét felülkerekedett az előérzetemen :)
Nem mentünk 20 métert az úton, kivágott elénk egy újabb őz. Persze észrevett minket, kicsit forgolódott, majd elrohant.

A következő akció rá pár percre történt tovább az út mentén. Egy kisebb rudli tartott felénk. Tisztes távolságban megálltak és nem kockáztatták a továbbmenetelt. Az ideális távolságtól kb. 100 méterre voltak - van még mit tanulnom a rejtőzködésről.


A harmadik akció már ennek az útnak a végén, a kereszteződésében történt. Megálltunk beszélgetni, Robi rágyújtott, de el is kellett dobnia a cigit, mert messze feltűnt egy újabb rudli, itt már vezető is volt egy fiatal, fél agancsú bika személyében. Jó messze voltak.