2016. február 28., vasárnap

Őzek a szántón

Az utóbbi időben a figyelmem az őzek köré csoportosul. Részben a melegebb idő miatt, ami nem teszi lehetővé a lesből történő ölyv fotózását, hiszen a jó időben inkább vadászik, mintsem a kitett eleséget enné. Részben Nelli miatt, akinek a kedvenc állata az őz, és ha együtt fényképezünk, akkor őzek után keresgélünk nagy örömünkre. Részben pedig a kedvenc blogjaim közül az egyik eléggé inspiráló számomra a nagyvadas cserkelés témakörében.
A mai nap is Nellivel vágtunk neki az előző cserkelésünk helyszíneire. Azt terveztük, hogy kimegyünk a láprétre, kúszunk 150-200 métert, fényképezünk és hazajövünk. De ahogy a mondás is tartja, ember tervez... Tervünk akkor esett kútba, mikor kiértünk a láprétre. Rengeteg seregély szállt le és föl, de vad egy sem volt az egész területen.

Az idő borús volt, a szél a hátunk mögül fújt. Nem jók az esélyeink. Kitaláltuk, hogy innen a nem messze lévő Rákóczi-tóhoz megyünk, ahol Nelli már korábban is készített nagyszerű őzes képeket. Már indulni akartunk, amikor négy őzbak nagy barkás aganccsal az irányunkba futott. Gyertek csak, gyertek. A szél a szagunkat feléjük vitte hamar, nem sokra rá megfordultak és visszafutottak a szántóra, ahonnan jöttek.

Elértük és megkerültük félig a Rákóczi-tavat, de hiába. Dús nádas, ágas-bogas a partnövényzete, a tavat is eltakarja, mégsem ugrott ki belőle egy őz sem. Folytattuk hát az utunkat a lápréten, és a Gógány-ér másik felére összpontosítottunk, ahol hatalmas szántók vannak, és ahová - mint később kiderült - rengeteg őz jár. Egész pontosan 6,4 km-t gyalogoltunk, amíg akció közelébe kerülhettünk. Mélyen egy szántóban jártunk, mikor nem sokkal előttünk egy kisebb rudli futott el. Elég hangosan beszéltünk mindenféléről, talán ezt hallották meg az állatok. Ez a pár őz többeket is megriasztott, így már 16-ra nőtt a rudli.

Az őzeknek csak a hátsó felüket láttuk eddig, mígnem minden felől össze nem jött egy nagy csapat. Számuk már 25 körül volt, bele sem fértek az objektívem látóterébe a legkisebb fókusztávolságon sem.


Jobbról újabb rudli tűnt fel, 10-12 vadat számoltam. Eleinte tisztes távolságból méregette egymást a két csapat. A felőlünk levőek azt gondolták, hogy jó lesz, ha felénk futnak és előttünk elkanyarodva megállnak. Jól gondolták, mi ennek csak örültünk.





Itt már azért csak feltűntünk nekik. Némely állat érdeklődött és folyamatosan szimatolt a levegőbe, némely ránk sem bodorított. A két rudli találkozott és rövid ismeretség, köszöntés után egybeolvadt.





Ritkán látok ennyi őzet egyben. Itt már olyan közelségben voltak, hogy ki lehetett választani egy-két különállót és azokat fényképezni.





Egy részük nem volt ijedős és lefeküdt, mintha ott sem lennénk.


Mint mindig minden jónak egyszer vége szakad, itt is így történt. A lábunk már elzsibbadt a hosszú, kitekert ülésben, és a hirtelen mozgásainkat már nem tolerálták, amellyel kiszabadítottuk elgémberedett végtagjainkat. A szétszéledt rudli egy részét tovább kergette kettő, a közeli tanyáról elszabadult eb. Mi pedig elindultunk vissza az autóhoz, ahol még két vadnyulat tudtam megörökíteni a szántón.



Megint tartalmas cserkelést éltünk át. Összesen 7,8 km-t gyalogoltunk 3,5 óra alatt és olyan helyeket fedeztünk fel, ahová szívesen megyünk legközelebb is, ha őzet szeretnénk fényképezni. Valami azt súgja, hogy nemsokára így lesz.

2016. február 26., péntek

Darvak

Tegnap reggel egy pár órára a Gógány láprétet vettem célba. Hétköznap ritkán jutok ki oda. Az őzek mozgását néztem meg, hogy hétvégén merre induljunk. Az idő kicsit borús, ködös. A láprét előtt egy szántó található benne azzal a kis érintetlen szigettel vaddohánnyal, magaslessel. Valamiért kevés vad volt a szántón. Csak kettő legelészett rajta.

Továbbhaladva újabb őzek tűntek fel. Igyekeztek a célállomásom felé, hol futottak, hol megtorpantak, végül egy harmadik irányba elvágtattak és nem láttam őket. A tó magas partfaláról pásztáztam a láprétet őz után. Nem láttam egyet sem. Még elég korán lehetett, hogy elfoglalják azokat a helyeiket, ahol korábban fényképeztük őket Nellivel.


Mielőtt elértem volna a tavat, furcsa hangokat hallottam. Egy csapat madár trombitaszerűen krúgatott. Láttam, hogy leszállnak az előbbi szántóra és magvakat csipegetnek a földről. Csak nem darvak? Őz hiányában elindultam, hogy kiderítsem. Visszaérkeztem a szántóra, bebújtam a szigeten levő egyik kis fa tövébe, ahonnan távolról figyelhettem meg őket. Ezeket a madarakat eddig csak képekről láttam.


Hogy ne legyen olyan unalmas az ücsörgés, volt egy kis kaland. A fenti képen bal oldalt az utolsó daru felett egy kékes rétihéja repül. Szokásos őrjáratát tartotta a területen. Követtem a fényképezőgéppel, láttam, hogy először megriad két kisebb madártól a szántón, majd üldözőbe veszi őket. A két kisebb madár rémületükben bemenekült a sziget aljnövényzetébe, mellém pár méterre. Foglyok voltak. Mivel a rétihéja ide már nem tudta követni, ezért biztonságban érezték magukat és pár percig élveztük egymás társaságát.


A darvak csak csipegettek és araszolgattak előre. Addig sikerült előrébb menniük, hogy már bele tudtam komponálni a képbe egyik templomunk távoli tornyát. Bár a háttér nem az igazi, de elmondhatom, hogy nálunk készült.


Egész addig rendben volt minden, mígnem jobbkéz felől fel nem tűnt egy kisebb rudli. Amiért jöttem, most megjelentek. Ide-oda forgattam a kamerámat, hogy őket is és a darvakat is fényképezzem, de ezt kiszúrták a darvak és elindultak. Tettek egy kört a fejem felett, hogy megnézzenek, majd krúgatással továbbrepültek. Hát ennyi volt az első találkozásom ezzel a szép madárral.





Visszafelé azért még találkoztam őzekkel. Egy távoli, számomra új területen legeltek. Cserkelésükkor a szél ellenem volt, de mégis egy ideig irányomba kezdtek futni. Ekkor készült ez a pár képkocka.



2016. február 21., vasárnap

Gyalogosan

Mindig várom a hétvégét, hogy valamerre elmehessek fényképezni. Napokkal előtte nézem az időjárás jelentéseket és reménykedem a jó időben. Szombatra egyik előrejelzés sem mondott esőt, ezért Nellivel megbeszéltük, hogy reggel indulunk. 3-4 célállomást közül választhattunk. Egy olyat választottunk, ahol mindketten rég voltunk. Erdő, mező, kisebb ér. Ígéretesnek tűnt, mert természetvédelmi terület, és többször láttam korábban ott olyan állatokat, amelyeket szívesen fotózunk.
Nagy kedvvel kezdtünk a sétának egy kisebb ér mentén. Kedvünk a távolság növekedésével egyre csökkent. Elértünk az erdőbe, majd a mezőre, sőt utunk felét már megtettük, de komolyabb esemény nem történt. Őzek futottak el messze, madarak meg nem mutatkoztak. Sok költőodút láttunk, amelyek később otthont adnak a vándormadaraknak. Egy dolog azért mégiscsak történt. Ballagunk az erdőben levő mezőgazdasági úton, a nap 8-9 óra irányban süt és ekkor egy nagy repülő árnyékot veszünk észre egy vastag fa törzsén. Az ég felé fordulva, a környező fák ágai között láttuk ezt a csendes hatalmas madarat. Csak itthon vettem észre a kép feldolgozása során, hogy ez rétisas.

Vajon itt fészkel ez a madár? Vagy csak átrepült felettünk és az útját folytatja? Ehhez többször kellene itt lenni és figyelni, viszont a gyaloglás nem az erősségem. Egész pontosan 9 km-t gyalogoltunk majdnem 3 óra alatt. Egy kicsit csalódottan indultunk vissza.

Hogy csalódottságunkat csökkentsük, megnéztük a Gógányt. Hiszen már annyi mindent adott nekünk, hátha most is megérdemlünk egy kis szerencsét ennyi gyaloglás után. Őzekre pályáztunk. Van egy mesterséges kis tó a lápréten, ahol vállalkozó kedvű gyerekek szoktak horgászni, Ennek a tónak az egyik partfala a mederből kitermelt föld. Erre másztunk fel Nellivel és pásztáztuk a tájat rudli után kutatva. Meg is találtuk. 7 őzből állt és úgy nézett ki, hogy maguk sem tudják, hogy mit akarnak, csak lődörögnek. Az ég néha felhős, foltszerűen festi sötétre a tájat.

Aztán elkezdtek a tó irányába jönni. Mi lemásztunk a partfalról, hason csúszva elértünk a tó sarkát és vártuk, hogy megjelenjenek. Nem érezték magukat biztonságban, kicsit sietve futottak el előttünk egy szántó irányába, ahol friss zöld hajtásokat találhatnak. Hogy megálljanak, köhögtem egy hangosat. Hiába.

Mi legyen? A szél rendkívül kedvező volt, a nap állása szintén, nem volt kérdéses, hogy kúszunk. Meg kell közelíteni a szántót annyira, amennyire csak lehet. De jó is volt ismét kúszni! Eszünkbe juttatta a múltkori őzcserkelést. Jó párszor megálltunk az enyhén nedves talajon pihenni, közben tájékozódtunk, hogy mi a helyzet az őzekkel. Ők is ugyanazt tették. Volt közölük egy, aki jobban figyelt és többször az irányunkba pillantott.

Ez a vad sántított. Látható, hogy a jobb mellső lába sérült, ez indokolja, hogy mindig nézelődjön. Komoly veszély esetén nagy hátrányba kerül. Elég csúnya kitüremkedés van rajta.


Valószínű, hogy a fenti sérült állat ébersége és a mi közelségünk okozta, hogy idő előtt elvágtattak. Pár szép képkockával azért gazdagabbak lettünk.

-------------------------------------------------------------------------------------------

Megtaláltam ezt a beteg őzet a tavalyi év végi képemen. Már akkor a lábán volt valami sötét folt, pont ott, ahol ez a kitüremkedés áll most. A hátsó lábain is látok kettőt, amelyek azóta megfakultak.

Ha valaki tudja, hogy mik lehetnek ezek, akkor szívesen veszem a tájékoztatást.