Mindig várom a hétvégét, hogy valamerre elmehessek fényképezni. Napokkal előtte nézem az időjárás jelentéseket és reménykedem a jó időben. Szombatra egyik előrejelzés sem mondott esőt, ezért Nellivel megbeszéltük, hogy reggel indulunk. 3-4 célállomást közül választhattunk. Egy olyat választottunk, ahol mindketten rég voltunk. Erdő, mező, kisebb ér. Ígéretesnek tűnt, mert természetvédelmi terület, és többször láttam korábban ott olyan állatokat, amelyeket szívesen fotózunk.
Nagy kedvvel kezdtünk a sétának egy kisebb ér mentén. Kedvünk a távolság növekedésével egyre csökkent. Elértünk az erdőbe, majd a mezőre, sőt utunk felét már megtettük, de komolyabb esemény nem történt. Őzek futottak el messze, madarak meg nem mutatkoztak. Sok költőodút láttunk, amelyek később otthont adnak a vándormadaraknak. Egy dolog azért mégiscsak történt. Ballagunk az erdőben levő mezőgazdasági úton, a nap 8-9 óra irányban süt és ekkor egy nagy repülő árnyékot veszünk észre egy vastag fa törzsén. Az ég felé fordulva, a környező fák ágai között láttuk ezt a csendes hatalmas madarat. Csak itthon vettem észre a kép feldolgozása során, hogy ez rétisas.
Vajon itt fészkel ez a madár? Vagy csak átrepült felettünk és az útját folytatja? Ehhez többször kellene itt lenni és figyelni, viszont a gyaloglás nem az erősségem. Egész pontosan 9 km-t gyalogoltunk majdnem 3 óra alatt. Egy kicsit csalódottan indultunk vissza.
Hogy csalódottságunkat csökkentsük, megnéztük a Gógányt. Hiszen már annyi mindent adott nekünk, hátha most is megérdemlünk egy kis szerencsét ennyi gyaloglás után. Őzekre pályáztunk. Van egy mesterséges kis tó a lápréten, ahol vállalkozó kedvű gyerekek szoktak horgászni, Ennek a tónak az egyik partfala a mederből kitermelt föld. Erre másztunk fel Nellivel és pásztáztuk a tájat rudli után kutatva. Meg is találtuk. 7 őzből állt és úgy nézett ki, hogy maguk sem tudják, hogy mit akarnak, csak lődörögnek. Az ég néha felhős, foltszerűen festi sötétre a tájat.
Aztán elkezdtek a tó irányába jönni. Mi lemásztunk a partfalról, hason csúszva elértünk a tó sarkát és vártuk, hogy megjelenjenek. Nem érezték magukat biztonságban, kicsit sietve futottak el előttünk egy szántó irányába, ahol friss zöld hajtásokat találhatnak. Hogy megálljanak, köhögtem egy hangosat. Hiába.
Mi legyen? A szél rendkívül kedvező volt, a nap állása szintén, nem volt kérdéses, hogy kúszunk. Meg kell közelíteni a szántót annyira, amennyire csak lehet. De jó is volt ismét kúszni! Eszünkbe juttatta a múltkori őzcserkelést. Jó párszor megálltunk az enyhén nedves talajon pihenni, közben tájékozódtunk, hogy mi a helyzet az őzekkel. Ők is ugyanazt tették. Volt közölük egy, aki jobban figyelt és többször az irányunkba pillantott.
Ez a vad sántított. Látható, hogy a jobb mellső lába sérült, ez indokolja, hogy mindig nézelődjön. Komoly veszély esetén nagy hátrányba kerül. Elég csúnya kitüremkedés van rajta.
Valószínű, hogy a fenti sérült állat ébersége és a mi közelségünk okozta, hogy idő előtt elvágtattak. Pár szép képkockával azért gazdagabbak lettünk.
-------------------------------------------------------------------------------------------
Megtaláltam ezt a beteg őzet a tavalyi év végi képemen. Már akkor a lábán volt valami sötét folt, pont ott, ahol ez a kitüremkedés áll most. A hátsó lábain is látok kettőt, amelyek azóta megfakultak.
Nagy kedvvel kezdtünk a sétának egy kisebb ér mentén. Kedvünk a távolság növekedésével egyre csökkent. Elértünk az erdőbe, majd a mezőre, sőt utunk felét már megtettük, de komolyabb esemény nem történt. Őzek futottak el messze, madarak meg nem mutatkoztak. Sok költőodút láttunk, amelyek később otthont adnak a vándormadaraknak. Egy dolog azért mégiscsak történt. Ballagunk az erdőben levő mezőgazdasági úton, a nap 8-9 óra irányban süt és ekkor egy nagy repülő árnyékot veszünk észre egy vastag fa törzsén. Az ég felé fordulva, a környező fák ágai között láttuk ezt a csendes hatalmas madarat. Csak itthon vettem észre a kép feldolgozása során, hogy ez rétisas.
Hogy csalódottságunkat csökkentsük, megnéztük a Gógányt. Hiszen már annyi mindent adott nekünk, hátha most is megérdemlünk egy kis szerencsét ennyi gyaloglás után. Őzekre pályáztunk. Van egy mesterséges kis tó a lápréten, ahol vállalkozó kedvű gyerekek szoktak horgászni, Ennek a tónak az egyik partfala a mederből kitermelt föld. Erre másztunk fel Nellivel és pásztáztuk a tájat rudli után kutatva. Meg is találtuk. 7 őzből állt és úgy nézett ki, hogy maguk sem tudják, hogy mit akarnak, csak lődörögnek. Az ég néha felhős, foltszerűen festi sötétre a tájat.
Aztán elkezdtek a tó irányába jönni. Mi lemásztunk a partfalról, hason csúszva elértünk a tó sarkát és vártuk, hogy megjelenjenek. Nem érezték magukat biztonságban, kicsit sietve futottak el előttünk egy szántó irányába, ahol friss zöld hajtásokat találhatnak. Hogy megálljanak, köhögtem egy hangosat. Hiába.
Mi legyen? A szél rendkívül kedvező volt, a nap állása szintén, nem volt kérdéses, hogy kúszunk. Meg kell közelíteni a szántót annyira, amennyire csak lehet. De jó is volt ismét kúszni! Eszünkbe juttatta a múltkori őzcserkelést. Jó párszor megálltunk az enyhén nedves talajon pihenni, közben tájékozódtunk, hogy mi a helyzet az őzekkel. Ők is ugyanazt tették. Volt közölük egy, aki jobban figyelt és többször az irányunkba pillantott.
Ez a vad sántított. Látható, hogy a jobb mellső lába sérült, ez indokolja, hogy mindig nézelődjön. Komoly veszély esetén nagy hátrányba kerül. Elég csúnya kitüremkedés van rajta.
Valószínű, hogy a fenti sérült állat ébersége és a mi közelségünk okozta, hogy idő előtt elvágtattak. Pár szép képkockával azért gazdagabbak lettünk.
-------------------------------------------------------------------------------------------
Megtaláltam ezt a beteg őzet a tavalyi év végi képemen. Már akkor a lábán volt valami sötét folt, pont ott, ahol ez a kitüremkedés áll most. A hátsó lábain is látok kettőt, amelyek azóta megfakultak.
Ha valaki tudja, hogy mik lehetnek ezek, akkor szívesen veszem a tájékoztatást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése