2016. március 18., péntek

Kirándulás

A hosszú hétvégét egy kirándulással töltöttük. Szombaton Dunapatajon voltunk. Megnéztük a nagyközség katolikus és református templomait és a valóban szép múzeumot. A katolikus templom volt az országban az első, amelyet kettévágtak és a hátsó felét elcsúsztatták hátrébb, hogy meg tudják növelni a templom befogadóképességét az egyre növekvő számú katolikus lakosságnak. Elautóztunk a közelben levő természetvédelmi területre, a Szelidi-tóhoz. Még elég korán érkeztünk, mert a tó pár horgász kivételével kihalt volt. A csónakok egymás mellett a mólóhoz kötve, némely félig süllyedten feküdt a tóban. A közeli szántón vetési varjút fotóztam, a nyaralók között pedig erdei pintyet.



Másnap elutaztunk Pörbölyre, ahol a gemenci erdőbe vezető kisvasút közlekedik. Sok szép természetfilm készült a gemenci erdőben. Már előre vizionáltam a sok vadat magam előtt és a memóriakártyám szűkösségét. Kedvem kicsit alábbhagyott, amikor megtudtuk, hogy erdőjárási tilalom van érvényben február elejétől és egészen eddig a hét végéig tart. Pont beleestünk. Bár a kisvasút azért még indul, de a teljes táv mintegy harmadáig megy csak. A 11 megállóból az ötödik a végállomás. Valamint csak kettő időpontban indult a vonat egész nap.



Az első időpontot sikerült lekésni, a másodikhoz még volt több mint egy óránk. Szerencsére találtunk magunknak megfelelő látnivalót. A vasútállomástól 700 méterre egy vadmegfigyelő található. Vaddisznók és gím szarvas pár laknak ott. Egy nagy terület van kettéosztva, mesterséges vízlelőhellyel és egy magaslessel.



A tehén békésen feküdt.

Ez a bika szeretett pózolni, csavargatta ide-oda a fejét.

A kondából pár sűdő malac futott hozzánk élelem reményében.

Pörböly, Nagyrezét, Nyárlegelő, Lassi és Malomtelelő. Szezonban talán minden állomáson megáll a vonat, most a rossz időben csak Lassiban és Malomtelelőn álltunk meg. Előbbi helyen 10 percet, utóbbin 25 percet töltöttünk. Ez a 25 perc arra elég volt, hogy a 200 méterre felállított madármegfigyelő helyről lefényképezzek szürke gémeket és rétisast. Az előttünk fekvő táj fokozottan védett természeti terület, belépés csak engedéllyel történhetne meg.

A vagonban egy kis kályha szolgáltatja a meleget.

Sok eső hullott itt is, minden merő sár.



Malomtelelő állomás.

Madármegfigyelő hely 200 méterre a megállótól.

Ez a táj fokozottan védett természeti terület.



Pörbölyre visszaérve tettünk még egy sétát az előbbi vadmegfigyelőhöz. Pár képet készítettünk és elindultunk a szálláshelyünkre.


Citromsármány.

A tehén továbbra is békésen feküdt.

Folyamatosan túrtak a kismalacok.

Harmadnap reggeli után elindultunk haza. Másik útvonalat választottunk, így belebotlottunk Császártöltés melletti Vörös-mocsár tanösvénybe. Aki szereti a saras-nádas gyaloglást, annak ezt ebben az időszakban ajánlom. Sok látnivaló számomra nem volt. Egy békával, kettő lepkével és egy gombával találkoztam útközben. Viszont az idő ekkor már nagyon kellemes volt, sütött a nap, melegedett a levegő. Sétáltunk egy nagyot.







Kb. 2 óra alatt sétáltuk körbe az 5,2 km-es távot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése