2016. április 23., szombat

Volt, nincs.

Onnan kezdem, hogy április elejére elkészült három saját készítésű költőodúm. Örültem neki, hogy teszek valamit az érkező madarakért. A, B, és D típusú költőodút készítettem, hátha búbos banka is megtisztel és fényképezhetem. Egyet, a legnagyobbat a bankának egy beton gerendára helyeztem, amely egykor egy kerítés tartóoszlopa volt. A másik kettőnek leástam akácoszlopokat a földbe és azokra telepítettem jól látható helyre az itatóm környékén. Annyira jól látható helyre került, hogy ezen a héten háromból kettő eltűnt. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy nem fogok egy madarat sem látni költeni benne, mert leszerelték és elvitték. Ha nyugtatgatni akarom magam, akkor arra gondolok, hogy talán jobb helyre kerül, mint itt lett volna... Na, mindegy.
Pár kép róluk.





Másfelől tovább cserkelem az őzeket. Az előző bejegyzés 15 lépés távolsága 5 híján összejött ma is. A Gógányra igyekeztem, de előtte benéztem a fiatal akácos soraiba. Kiérve az akácos szélére, vadnyulakat láttam kergetőzni, játszadozni. Aztán a magasra nőtt gabonából egy őzbak emelkedett ki, majd még kettő suta. Mozdulatlanul álltam, ruházatom rejtő színei elég jók, így nem zavartam meg őket és visszafeküdtek. Ugyanazt játszottam el, mint legutóbbi alkalommal, de most egy helyett három őzzel. A bak könnyen beazonosítható volt kiálló agancsával, de a két suta igazán meglapult. 20 lépésre értem közel hozzájuk. Stabilan ülő pozícióban vártam. Mindig hátizsákkal indulok ki a terepre, de azt menet közben elrejtem, hogy ne zavarjon kúszáskor. Épphogy elnézek a táskám irányába, hogy biztonságban tudjam, mikor visszafordulva már az álló sutát látom magam előtt. 20 lépés távolság azért már annyira közel van, hogy megriadjon, ezért futásnak eredt, a bak mellé érve megálltak egy pillanatra. A harmadik őz berohant az akácosba és onnan riasztott.





Délelőtt fél tíz és meg volt a napi akció. Irány a Gógány. A lucernáson keresztül vágtam át, hogy ne kelljen kerülnöm. Kiérve a szélére visszafordultam és látom, hogy egy bak ácsingózik a rét közepén, majd fekhelyet igazít és lefekszik. Hát, akkor ő lesz a következő célpont. Jó pár lépést kellett tennem felé, hogy megtaláljam az agancsát kirajzolódni a zöld növényzetből. Hozzá is sikerült közel kerülnöm. A zárhangra figyelmes lett, egy picit bámult, majd elrohant.


Ez a második alakalom, de az utolsó is, hogy nem tettem fel a vázra a védőtokot, így nincs, ami a zárhangot lefojtotta volna. Az pedig elriasztja az állatot.
Figyelmem a távoli repcére irányult. Egy újabb bakot fedeztem fel benne. Elindultam felé és meg is találtam helyette egy fiatal, barkás agancsú bakot.




3 km-t mozogtam 2,5 óra alatt, amiből másfél órát töltöttem egy helyben. Látszik, hogy kétszer is elindultam a Gógány felé, de mindig visszafordultam a közeli, jobb csali reményében.

2016. április 15., péntek

15 lépés

Úgy látszik, van még tartalék az őzek fotózásában. Előző posztomban írtam, hogy kezd kifáradni nálam ez a téma. A figyelmem inkább a megújuló itatóm köré összpontosul. Tegnap és ma is volt pár óra szabadidőm, így kicsit kimentem a lesemhez. Útközben egy fiatal akácos mellett megyek el, amiben alkalomszerűen fekszenek vadak, többnyire ugyanott. Nem is kell ennél jobb lehetőség, adja magát, még gyalogolnom sem kell sokat visszafelé.
Tegnap a rudli nagy része a szemközti szántón pihent.


Szerencsémre az akácost remekül gallyazták, belátni messzire a sorokba. Egyesével végigmentem rajtuk és bekukucskáltam a végéről, mígnem találtam egy sutát, kettővel lentebbi sorban meg a párját. A meleg levegő miatt közel kell mennem az állatokhoz. Nem egyszerű, de nem lehetetlen. El is kezdtem a cserkelést. Haladtam előre egy kiválasztott sorban és láttam, hogy közel egyszerre haladnak előttem. A suta később észrevett, és tőlem 30 méterre elszaladt, magára hagyva a bakot. Szerencsétlenségemre a bak úgy döntött, hogy megvárja a sutát, hátha visszajön és lehasalt, fejével felém nézve. A hasalást én is bevetettem, egész pontosan 95 lépést kúsztam felé, amikor ő is kiszúrt. Jó húsz méterre lehetett, mikor riasztva elrohant. Ennyit erről.


A mai nap egy órával korábban értem ki. Megint végigpásztáztam a sorokat, de nem láttam semmit. Kiérve az akácos szélére, láttam, hogy messze őzek futnak. Még egyszer ellenőriztem a sorokat, és a nagy semmiből ott termett egy suta. Valószínű, hogy vemhes. Egyik sorból a másikba gyalogolt és közben evett. Aztán amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnt a szemem elől.




Az előző őzek arra a területre futottak, ahol egy rozzant kerítés választja el a szántót egy lucernástól. A lucernás végében repce nyílik, élénk sárga és zöld színekkel ajándékozza meg a tájat. Oda igyekeztem én is. Útközben egy sordély szállt elém a kerítésre. Bal oldalamon a szántó, majd a vetés, ahol szépen kezdett gyülekezni a rudli. A célom a repcés őzek megközelítése. Minden rendben zajlott addig, míg valaki a távolban egy kézikocsit tolt a száraz úton olyan hanggal, mintha nem volna gumi a kocsi kerekén. Célpontjaim kiterjedt, ütemes hangot nem sokáig tolerálták és átváltottak a többi őzhöz. Itt viszont konfrontálódott két bak és egymásnak mentek. Azt hittem, csak játszanak. A győztes bak olyan jó formában volt, hogy még további két bakot elkergetett, sőt az egész rudlit elüldözte a szántóra. Ilyet még nem láttam.



A meleg levegő szétmossa a nagy távolságban készült képet.


Időközben a repce túloldalára egy fiatal bak és egy suta érkezett. A domináns bak őket is kiszúrta és igyekezett feléjük. A rozoga kerítésen hamar átért, de ahelyett hogy újabb harca bocsátkozott volna, lefeküdt. Talán kimerítette ez előző viszály. Ekkor már a repce közepéről készítettem a képeket. Elérve a végét lehasaltam és láttam a fiatal bakot beváltani a repcébe. A domináns bak feküdt csak előttem, szinte alig látszottak az agancsai. Egy pillanattal később felállt, hogy ellenőrizze a területét, majd visszafeküdt.




Méterről méterre haladtam felé. A szél szemben fújt, elnyomva a kúszásom hangját. A nap hátam mögött, felettem. Ha nem kapkodok, akkor talán olyan közelségbe jutok, mint még soha. 15 lépés. Eddig jutottam. Ekkora távolságon már a szembe szél ellenére is figyelmes lett a zárhangra. Füleit felém fordítva megvárt még egy exponálást és felpattant. 4-5 másodpercig csak bámult rám, szinte karnyújtásnyi távolságból. Utána riasztva, magasakat szökkenve menekült biztonságos távolságra. Körbejárt és meg-megállt, hogy helyretegye a látottakat.






Ahol játszódott az események nagy része.

2,2 km-t gyalogoltam és kúsztam kicsivel több mint 2,5 óra alatt. Ezen a területen keveset voltam eddig, de úgy néz ki, hogy már a Gógány láprétre sem kell elmenni, ha őzeket akarok fényképezni. Pozitívan csalódtam.

2016. április 5., kedd

A meghiúsult kép

Az elmúlt napok mozgalmasak voltak. Családi programok, húsvét, de jutott egy kis idő a fényképezésnek is. Az elmúlt szombaton kilátogattunk Nelliékkel a Gógányra természetesen őzet fotózni. Épphogy letettük az autót, a közelben levő nyiladékból váltott ki egy bak. Délután fél 6, a nap szépen sütött, de láthatóan lemenőben volt már. Mi mozdulatlanul álltunk az út mellett, Nelli szinte feküdt - ahogy kell. A bak a szemközti vetésre igyekezett. 1-2 perc alatt meglőttük ezt a sorozatot.






Mivel most van a fácánoknál a dürgés ideje, mi is összefutottunk egy kakassal.

Alapvetően úgy indultam ide, hogy egy szép, naplementés, ellenfényes őz képet akarok készíteni. Ennek nem volt akadálya, pár rudlit láttunk a Gógányon. Meg is kezdtük a cserkelést, de valami miatt az utolsó pillanatokban az egyik őz riasztott. Jól bent jártak a lápréten, oda nem követtük őket.

Körülnézve láttunk egy termetes bakot nekünk háttal feküdni. Szemben vele a nap, nekünk csak mögé kell lopózni, hogy elkészülhessen a kép, amiért jöttem. Jó dolog a kúszás, de nem kényelmes. Mi nem úgy vagyunk felépítve, hogy hosszútávon kúszva közlekedjünk. Vagy csak edzés kérdése? Rengeteget kúsztunk az előző rudlihoz, mégsem jártunk sikerrel. Most addig lopakodunk kétlábon, amíg lehet.

Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik - tartja a mondás. Hát, eltört. Tényleg elég közel kerültünk hozzá kétlábon, amikor hátrafordult. A hirtelen lehasalásunktól azonnal megriadt és elszaladt messzire, hogy ott pózoljon nekünk. Huss, elszaladt a lehetőség.

Nem is erőltettük a dolgot tovább, a fények is rohamosan fogynak, elindultunk haza. Ahogy ballagunk vissza egy kispécizett Lada felturbózott hangjára lettünk figyelmesek. Fiatalok ralliztak ahhoz a tóhoz, aminek magas partfala van a lápréten. Érkezésük egy szürke gémet zavart meg, és egy letisztított agancsú bakot. A bak a hangzavar forrását figyelte, a mozgó jármú elvonta a figyelmét, mi pedig megkíséreltünk közel jutni hozzá. A bak egy idő után elindult irányunkba és minket megkerülve elfutott. Ennyi jutott erre a pár órára.



Úgy érzem, az őz projekt kezd kifáradni nálam. Figyelmem egyre jobban a felújított madáritatómra és a visszatérő madaraknak kihelyezett költőládáimra összpontosul . De erről egy másik alkalommal fogok írni.